Éppen a kisember első utazását tervezzük, és van is mit szervezni bőven. Vagyis tulajdonképpen a második útját. Előtte még Finnországba utazunk elintézni a keresztelőt.Amikor még csak a saját dolgaim csomagolásáról volt szó, csak bedobáltam a cuccaimat egy táskába fél órával a reptérre indulás előtt. Elég sokszor meg is kapom, hogy ez milyen rossz szokásom. A saját bőröndömben még az is előfordulhat, hogy a sampont a cipőből szedem ki, de Robin cuccait szépen elrendezve csomagoljuk el. Egy kisbabával az utazást jó idejében elkezdeni tervezni, és egy listát készíteni azokról a dolgokról, amiket magunkkal akarunk vinni. Ezt a listát aztán a következő utazáskor is használhatjuk. Most, hogy azon gondolkozom, mi mindenre lehet szükségünk, a lista elég hosszú. Olyan helyre utazunk, ahol nem merem azt bevállalni, hogy esetleg valami olyat kelljen vásárolni, amit otthon felejtettünk. Szerencsére a mi drága bébiszitterünk segített a lista összeállításában és Robin cuccainak elpakolásában.Tegnap fényképet csináltattunk az útleveléhez. Robin arckifejezése alapján a pózolásról és a fényképezkedésről ugyanaz a véleménye, mint az apjának. :) Aztán elhoztuk a Finn Nagykövetségről a kisember útlevelét. Nagyjából minden készen áll az utazáshoz. Én magam elég sokat utazok, és a néhány hónapos otthonlét után fantasztikus elutazni a kis családommal  :) <3


leave comment

error: Content is protected !!
Tovább az eszköztárra